Kapacitásépítő képzés indult kisléptékű turisztikai szolgáltatóknak

a Vas Megyei Önkormányzati Hivatal gesztorálásával a Guide2Visit Interreg V-A Szlovénia-Magyarország Együttműködési Program keretében.

A képzés elsősorban a dél-vasi, közvetlen határ menti térség (Őrség, Vendvidék) kisléptékű turisztikai szolgáltatóinak megszólítására fókuszál. A vállalkozók, önkormányzatok, civilek egy asztalhoz ültetése már az első képzési alkalmakkor is sikeres volt. A képzés célja ugyanis a térség turisztikai szereplőinek összefogásra való orientálása, a tapasztalatcsere, a hatékony tudásgyarapítás elősegítése. Az első képzéseknek Kerkáskápolna, majd Szentgyörgyvölgy biztosított helyet. Az eddigi témák az Őrvidék múltjával, turizmustörténetével, vonzerőivel, a turizmusrendszer működésének elméletével foglalkoztak. A képzés az őszi hónapokat felölelve igyekszik alkalmat teremteni egy-egy szolgáltató bemutatkozására, a környék turisztikai attrakcióinak értő bemutatására is. A következő, októberi modulok helyszínei a Vendvidéken, illetve a Belső Őrségben lesznek, témái az attrakció menedzsmentet és a látogatóirányítást veszik górcső alá.

projekt partnerek