L3_Tégla út

 Táv: 7 km

 Időtartam: 2 óra

 Szint: 155 m

Ez a gyalogtúra nem körtúra, tehát előre tervezzük meg, hogyan jutunk vissza a kiindulópontra. Csente községből, a Muránia Sport és Kerékpáros Központtól indulunk a főúton. Kb. 500 m után az idegenforgalmi borút irányába (Lendva) mutató táblánál térjünk jobbra. A Lendva-hegyre vezető úton az első, majd a második elágazásban is jobbra, a Lármafa irányába menjünk tovább a piros körben fehér kör jelzésen. Meredek, 15%-os emelkedők is előfordulnak útközben. Szinte végig szemmel követhetjük a hegytetőn álló kilátót, a Vinariumot. Lenyűgöző, bámulatos kilátásban lesz részünk a dombokon telepített szőlőültetvényekre, illetve visszatekintve a völgyre. Utunk során régi, fából épített, sárral tapasztott pincéket is láthatunk, belekóstolhatunk a hegy adta nedűbe. A gerincre érve a Lármafa felé fordulunk, majd egyenesen haladva érünk el a Vinariumig, amit érdemes megmászni.

Itt jobbra térünk, majd egyenesen haladunk, amíg egy világoskék kerítéses feszülethez nem érünk. Balra, majd a következő hármas kereszteződésben jobbra folytatjuk utunkat a Graba-völgy felé. Útközben lovasiskola mellett is elhaladunk, ahonnan már kavicsos úton folytatjuk túránkat. Az erdőhöz érve balra térünk, majd követjük az erdő vonalát. Rövidesen a völgyben, a kavicsos utak kereszteződésében jobbra, majd az erdős részen egyenesen felfelé haladjunk tovább a merőlegesen keresztező Dolgovaske utcáig. Itt forduljunk jobbra, és sétáljuk egyenesen az Opekarniska u. végéig.

Elérhetőségek
Fotógaléria

projekt partnerek