ÖV11_Kétvölgyi túra

 Táv: 6,3 km

 Időtartam: 2 óra

 Szintemelkedés: 130 m

Túránkat a Kétvölgyi-kilátónál kezdjük, ahol parkolni is lehet. A kilátóból érdemes már most körbetekinteni. Tiszta időben láthatjuk a szlovén és osztrák hegyeket, dombokat, a Kőszegi-hegységet, a Rába-völgyét és ameddig a szem ellát erdőt. A  jelzésen indulunk el a falu felé, majd rögtön balra fordulunk egy kis utcába. Itt tartsunk továbbra is balra, követve a -t! Egyenesen megyünk az aszfaltos-kavicsos úton, majd a végén forduljunk jobbra, egy réten keresztül az erdő irányába. Az erdőben kövessük továbbra is a -t. Egy tisztásra érve, a bokros, jobb oldali részen találjuk a jelzést; térjünk jobbra, az erdőbe vezető ösvényre.

Lefelé haladva () lápos-mocsaras területre érünk, ami igazi vadon. Sűrűn halljuk a vadak mozgását, és ha szerencsénk van, láthatjuk is őket. Szűk pallókon lépdelve haladunk tovább. (Csapadékos időben az átjutás nehézkesebb.) A völgyben tiszta vizű patak csörgedezik.

Pár száz méter után egy kis forgalmú közutat keresztezünk, és az út túloldalán a -en folytatjuk utunkat. Meredek emelkedő után gyönyörű "hegyi" kaszálórétre érünk. Régi lakóházak között balra fordulva a haranglábhoz jutunk, ahol pihenő is található.

Továbbhaladva, az aszfaltutak kereszteződésében jobbra fordulunk a -re. Hamarosan páratlan látvány tárul elénk, mintha visszamentünk volna több száz évet a múltba. Az aszfaltút-kereszteződésben balra fordulunk Kétvölgy–Ritkaháza felé. Nagyon találó az elnevezés. A völgyben vezet a Réti orchideák tanösvény, fokozottan védett területen. Figyeljünk, mert a  a tanösvény irányába halad, de mi a település utcáján folytatjuk túránkat! Elindulunk a kanyargós úton a dombtető felé, szebbnél, szebb porták között, majd a felfrissülést adó Máté-forráshoz érünk. Nemsokára újra Kétvölgyre érkezünk, ahol hamarosan meglátjuk a kilátót, ahonnan túránkat indítottuk. Érdemes még egyszer felmenni a lépcsőkön és gyönyörködni a kilátásban.

Elérhetőségek
Fotógaléria

projekt partnerek