ÖV7_Népi emlékek nyomában

 Táv: 2,85 km

 Időtartam: 1 óra

 Szintemelkedés: 62 m

Túránk kiindulópontja Szalafő-Pityerszer, ahonnan a  mentén indulunk Felsőszer irányába. Csodálatos, autentikus környezetben járunk, ahol a népi építészeti emlékek és a táj harmóniája ejt rabul bennünket. Megfigyelhetjük az Őrségre jellemző szeres településszerkezetet, a dombokra épült házcsoportokat.

A skanzen melletti parkolóból, az Őrségi Népi Műemlékegyüttesen haladunk át. (Belépőjeggyel látogatható. www.orseg.info) Miután megcsodáltuk a műemlék házakat, kerített házat, kástut, követjük a -t. A völgyben pallókon haladunk keresztül a Felsőszeri-patakon, majd egy rétre érünk, amely már Felsőszer. Innen a kavicsos "szeri" utat elérve jobbra fordulunk, majd továbbmegyünk egyenesen a  jelzésen. Figyeljünk, mert a  700–800 m múlva elkanyarodik balra, de mi haladjunk tovább a kavicsos úton. Az út élesen balra kanyarodik, majd lejt. A lejtő alján, a buszmegállónál jobbra térünk a  turistaútra. A jelzést követve, aszfaltozott úton gyalogolunk Pityerszerig, így visszaérünk túránk kiindulópontjára.

Rövid, de annál emlékezetesebb kirándulásunkat Pityerszeren színesíthetjük az alábbi programlehetőségekkel: Élet a kaszálógyümölcsösben tanösvény; kézműves foglalkozások; mézeskalácssütés, íjászat, népi játékok; "Kincskereső játék" kicsiknek és nagyoknak; eurázsiai vadlovak, és európai bölények (Pityerszerről a -t követve NY-i irányba kb. 500 m).

Elérhetőségek
Fotógaléria

projekt partnerek